2011. nov. 1. 22:12 - írta phzs
Oroszország... Ide most egy Alekszandr Blok idézet kellene. Mondjuk az "Éjjel, patika, utca, lámpa" éppen ide illő. Főleg az a sor, hogy "és nem változik meg soha." Ulickaja könyve nagy körképben kívánja megmutatni, hogyan maradt változatlan az élet sokak számára Sztálin halála után. A szegények számára azért, mert éppen olyan szegények voltak, mint annak előtte, az entellektüelek számára pedig azért, mert a számukra értékes művészet, a zene, az irodalom és a festészet kívül állt a rendszer érdeklődésén. Számukra életforma lett a titkos kiadványok terjesztése, amely különös szövetségeket hozott létre. Lehetne ez a könyv az új szovjet nagyregény, az új Doktor Zsivágó, amely annyiszor feltűnik a regény lapjain hártyapapírra gépelve, aktatáskákban vándorolva egyik lakásból a másikba, asztal alatt vagy fáskamrában elrejtve. De nem lett.
A regény Sztálin halálával kezdődik. Három kislány napját határozza meg a rádióban bemondott hír. Ezek a kislányok éppen olyan idősek, mint Ulickaja, életútjuk sok eseménye egyezik az írónőjével. A következő 150-200 oldal a férfi főszereplőkkel foglalkozik, gyermek és ifjúkoruk bemutatásával. Ez a regény legkoherensebb része, és ha ezen az úton haladna tovább, akkor lehet, hogy nem volna hiányérzetem. A három fiú három különböző hátterű családból érkezik, és minden család csonka a maga módján. 1940-ben született orosz fiúk esetében ez nem is lehetne másképp. Szanyát anyja és nagyanyja neveli, Ilja törvénytelen gyerek, az apátlan-anyátlan Mihát pedig kegyelemből fogadta be a nagynénje. Az iskolába érkező új tanár, a félkarú Viktor Juljevics vezeti be őket az orosz irodalomba, és a túlélés művészetébe. Szívesen kísérnénk a fiúkat az érettségi után is, de a regény itt hirtelen széttartóvá válik, feltűnik számtalan új szereplő. Több tíz oldalon kísérünk végig olyan figurákat, akik valamelyik mellékszereplő ismerősei, majd soha többet nem hallunk róluk. Ilyen például a semmiből feltűnő festő téli falusi rejtőzködése, a fürdőző öregasszonyok zseniális leírásával.
A regény elején bemutatott három kislány úgy kapcsolódik a fiúkhoz, hogy egyikük Ilja felesége lesz. Általa a rendszer kivételezettjei is a történetbe lépnek, de ettől kezdve Olga élete csak arról szól, hogyan távolodjon el gyermekkora és ifjúsága kiváltságaitól. A fiúk teljesen különböző utat járnak be. Ilja emigrál, majd viszonylag fiatalon meghal. Szanya egy gyerekkori baleset miatt kénytelen lemondani a művészpályáról, így zeneszerző és a zeneakadémia alacsony beosztású oktatója lesz. Egyedül ő éri meg a Szovjetunió összeomlását, és meglepő módon reagál erre. Miha tartja magát legjobban távol a felszín alatti szervezkedésektől, mégis ő kerül börtönbe, és ő nem talál magának utat a bonyolult orosz életben.
Ulickaja többször nyilatkozott arról, miért adta az Imágócímet a regénynek: olyan rovarfejlődési formát neveznek így, amikor a kifejletlen báb is tud életképes utódokat létrehozni, amelyek olyanok, mint ő. Úgy gondolom, Ulickaja Oroszországra alkalmazza ezt a szimbólumot. Az ötvenes-nyolcvanas évek szovjetunióbeli élete mindenben ellentmond annak, amit emberhez méltónak gondolunk. Az emberek rosszul tápláltak, rossz körülmények között élnek zsúfolt társbérletekben, vagy órákig utaznak az elektricskán apró panellakásukig valamelyik külvárosban. Nem utazhatnak el az ország másik részébe, nem juthatnak információhoz. És az életük mégis kerek egész, de számunkra úgy tűnik, hogy ez az teljesség olyan, mint egy sarkvidéki év: végtelen tél, és rövid hűvös nyár.
Azt hiszem, Ulickaja a címválasztással azt üzeni, hogy nincs lehetőség teljes életre Oroszországban, de ugyanakkor azt is megmutatja, hogy mindenki élete egyszeri. Még a temetésrendezőé is aki arra vár, hogy a híres költő holttestét odaszállítsák, ahol az öngyilkosságát fel fogják fedezni, és az öregasszonyoké is, akiknek a méhe aszott bőrzsákként csügg a lábaik között. Néha nem könnyű olvasmány az Imágó, mert a rendszer logikája, amely ezeket az életeket irányítja, túlságosan is ismerős.
A nyolcvanas években olvastam egy Jurij Trifonov nevű orosz író regényeit. Emlékszem, ő írt úgy a szovjet (orosz) mindennapokról, mint Ulickaja: egy csonka és esett világról, de amelynek nincsen alternatívája.
És most jöjjön a vers:
* * *
Ночь, улица, фонарь, аптека, Бессмысленный и тусклый свет. Живи еще хоть четверть века - Все будет так. Исхода нет. Умрешь - начнешь опять сначала И повторится все, как встарь: Ночь, ледяная рябь канала, Аптека, улица, фонарь.
10 октября 1912
Éjjel, patika, utca, lámpa,/értelmetlen halotti fény./Élj még húsz évet - mindhiába /akkor is így lesz. Nincs remény.//Meghalsz - s kezdődik minden újra,/és nem változik meg soha:/jegesen gyűrűző csatorna, /éj, utca, lámpa, patika. (Lator László fordítása)