Kezdjük verssel:
Simon Márton: Sokáig fehér
Nem emlékszem pontosan, csak az érzés van meg, hogy eltévedtem,
ez maradt abból, hogy akkor, ott, 94-ben vagy 95-ben,
valószínűleg rövidnadrágban, mert szép idő volt,
kezemben egy üres szatyorral járkálok a H.-i kórház hátsó udvarában.
Ebédért mentem. A részletek elvesztek, ahogy kell,
tavasz volt és semmi kedvem nem volt ebédért menni,
valahonnan ezt még tudom, valamiért rossz volt, hogy mi
hordjuk a kaját, rossz volt maga a kaja is – anyám azért tudott
főzni, amíg tudott. De hogy miért pont a kórházból hordtuk,
ez végképp – mindegy. Szép nap volt. Ekkor mentem
ebédért először, nem nagyon tudtam, mit csináljak,
és nem volt kitől kérdezni sem, így sikerült rövid ténfergés után bemennem
– az első adódó épület nyitott ajtaján, ott pedig le a lépcsőn – a patológiára.
Tíz éves voltam. Otthon nem mondtam el (ezt sem).
Tkp. nem történt semmi, nem tudom, mit mondhattak volna.
Esetleg ha lett volna, aki tényleg mindent tud, Ő annyit, hogy képzeld,
még 2 hét és ott fekszik anyád is, a hányásszínű műanyag-lambériás
folyosó végén, közel ahhoz, ahol álldogáltál.
Néztem utána, mint a hordóba dobott béka, fölfelé
– már érzi, hogy elkapták, és most várja, hogy megcigiztessék
(gyakori és elég borzasztó játék, azt hiszem, az állat felpuffad és elpusztul).
Most meg most van. Épp esik, ez az éjszaka mélye, satöbbi.
Vetett ágy vár, benne egy test, amire inkább gondolnék majd ezután –
mint mikor liftezel egy sort céltalanul, mert már végképp nem megy,
hogy sursum corda. De most még arra gondolok, akit meg akartam verni,
mert azt mondta, „boncolják”. Meg arra aki kivesz belőlünk valamit,
és már ahogy fogja, rutinból majdnem tudja, hogy mennyi, de azért leméri.
Arra, ami nincs meg. Ahogy azt a rohadt szatyrot szorongatom,
izzadt, fehér, üres, 4000 év alatt se bomlik el.
A feladványban Simon Márton szerepelt, első kötetét Dalok a magasföldszintről címmel a L'Harmattan adta ki, és a kötetért Makó város Makói Medáliák díját kapta tavaly. A költő (Költő) pályatársa, Závada Péter Ahol megszakad című kötetét szerkesztette, és a beharangozásképpen készített felülmúlhatatlan videón a Pesti sampon című versből a Móricz (=Móricz Zsigmond körtér) kezdetű szakaszt mondja el. Íme:
(Felhívom a figyelmet, hogy kétszer a vers írója is megjelenik a klipben, egyszer gördeszkán, egyszer pedig telefonálás közben.)
11 megfejtés érkezett, ebből három volt hibátlan. A többieknek igyekeztem kicsit segíteni, egy, kettő, vagy három rávezető üzenettel. Még három embernek sikerült így rájönnie a negyedik kérdés megoldására. Úgy döntöttem az első körösök között sorsolom ki a Simon Márton-kötetet, a Hódmezővásárhelyi parasztételek című helyi jellegű szakácskönyvet pedig valaki azok közül kapja, aki cum auxilio* oldotta meg a feladványokat (via random.org)
A verskötetet nyerte: Simon Ferenc
A szakácskönyvet nyerte: Turbuly Éva
Kérem a kedves nyerteseket, hogy az ismert e-mailcímemre írják meg a postacímüket, hogy eljuttathassam a nyereményüket.
*Csányi professzor úr kedvenc bejegyzése az indexben az elégséges mellett.